2018 08 27

A meg nem értett géniusz

Lechner Ödön (1845-1914)

A halhatatlan építőmester halálának századik évfordulóján, 2014-ben Lechner Ödönre emlékeztünk. Az Iparművészeti Múzeum koordinálta emlékévben számos eseményre került sor, amelyek szélesebb körben tették ismertté Lechner munkásságát és a Világörökségre is jelölt építészeti hagyatékát. 

 

velunk-el-lechner-1 

Ki volt e bölcs, újító, kicsit csudabogár építész? „…a formanyelvnek óriási szuggeráló, hódító ereje van. Sokkal nagyobb, mint az irodalmi nyelvnek. És ezért ránk nézve majdnem fontosabb a formanyelv az irodalmi nyelvnél. A mi magyar nyelvünk alig képes a tőle idegen nyelvek tengerében gyorsan gyarapodni vagy asszimilálni. Nem értik meg, és nem akarják megérteni – politikai okokból… S ezért kell, okos előrelátással, a magyar nyelvnek a magyar formanyelvvel segítségére jönnünk. Ez a szemen keresztül asszimilál…” – vallotta egy alkalommal Lechner Ödön (1845–1914), a magyar építészet megreformálója, a honi szecesszió úttörője. Gondolatai talán segítenek rávilágítani, micsoda ideák mentén alkotott, milyen erők hajtották megrögzötten célja felé.

 

velunk-el-lechner-4.jpg

a teljes galéria megtekintéséhez kattintson a képre

 

Lechner Ödön a századforduló, a szecesszió és egyetemes építészetünk kiemelkedő alakja. Tanulmányait Nyugat-Európa leghíresebb egyetemein és irodáiban folytatta, járt Berlinben, Párizsban, Olaszországban és Angliában. Pesten Pártos Gyulával közösen nyitott tervezőirodát, később egyedül, máskor különböző partnertervezőkkel együtt dolgozott. A francia késő gótikához nemcsak az esztétikum miatt ragaszkodott, szeretett volna a német kulturális hegemóniának gátat szabni. Angol tapasztalatokkal a tarsolyában – tudniillik az angolok előszeretettel alkalmazták gyarmataik népi motívumait – érlelődött meg benne a gondolat, hogy a magyar építészet formanyelvét gyökeresen új alapokra helyezze, mind az ornamentika, mind az anyagfelhasználás tekintetében. Londoni tanulmányútja során kezdett érdeklődni az égetett mázas agyag iránt. Ebben még inkább megerősítette Zsolnay Vilmossal való találkozása, amely egész további munkásságára döntő hatással volt. A két zseni megismerkedése nagy hatást gyakorolt Lechner épületeinek arculatára, ő alkalmazta először a Zsolnay-gyárban készülő, általa pirogránitra keresztelt különleges építőanyagot, valamint a világhírűvé vált eozint.
Mániákusan törekedett egy új, nemzeti stílus megalkotására, amely a magyar építészetben erősen gyökeret eresztett és rendkívül népszerű eklektika leváltására lett volna hivatott. Emiatt sok kritika érte személyét és az eszmét, amelyet képviselt. Egy sajátos magyar stílus létrehozására a legalkalmasabbnak a magyar és a keleti (perzsa, indiai) népművészet díszítőelemeit találta. Épületei ebben a szellemben fogantak. Leghíresebb munkái Budapesten az Iparművészeti Múzeum, a Földtani Intézet, a Sipeki-villa, a Drechsler-palota (Balettintézet), a Postatakarékpénztár, a kőbányai Szent László templom, továbbá a kecskeméti és a szegedi városháza.
Az 1896-os millenniumi ünnepségek vége felé, az utolsó események egyikeként adták át az Iparművészeti Múzeumot, amely hihetetlen gyorsasággal épült fel. Megálmodója, Lechner Ödön az összes tervet maga rajzolta, a legapróbb részletekig! Elkalandozott a hagyományos térszerkezettől – az épület merész küllemével egykor is, ma is megosztja a közvéleményt. Jellemző a kor viszonyaira, hogy bár az Iparművészeti Múzeum épülete még sok eklektikus jegyet viselt magán, sokan támadták érte Lechnert, 1902-ben még parlamenti felszólalásban is. Bezzeg Kecskemét akkori polgármestere bátrabb volt: a város főterét új (szecessziós) stílusban kívánta beépíttetni, ezért pályázatot írtak ki fiatal építészek számára, akik az art nouveau-t képviselték. Így jött létre az országban szinte egyedülálló városközpont, centrumában a Lechner alkotta Városházával.
Lechner egyéni tragédiája, hogy életében a közvélemény soha nem emelte arra a magaslatra, amely megillette volna. Molnár Ferenc írta halálakor: „Miért nem vették be maguk közé Lechner Ödönt azok, akiktől az anyagi boldogulása függ, akik teret tudtak volna adni az ilyen ritka tehetségnek (…)? Mert nem lehetett vele kezdeni semmit.” Ma már a mester utókorra hagyott épületei hazánk legérdekesebb és legszínesebb építészeti emlékei közé tartoznak.
 
Velkei Tamás
 
 
 
 
Facebook megosztásGoogle Plus megosztásTwitter megosztásLinkedIn megosztás

Blog archivum

...