2016 01 15

Elnöki köszöntő

Kató Aladár levele az olvasóhoz

Kedves Kollégák!

 

A 2015-ös mozgalmas év volt. Kitartó munkánknak és az összefogásnak köszönhetően, a nehézségek és veszteségek ellenére számos sikert hozott iparágunknak, Szövetségünknek.
Az év végén elfogadott ÁFA-csökkentés és a CSOK kiterjesztése a válság hosszú évei után végre új lendületet adhat az építőanyag-iparnak. Bízom abban, hogy egy nehéz időszak végéhez érkeztünk, de tudom, hogy 2016-ban is rengeteg munka vár ránk, európai és hazai színtéren egyaránt. Célunk továbbra is a tégla- és cserépipar szakmai képviselete minden fontos és aktuális kérdésben, idén elsősorban az EU ETS 2020 utáni reformjának iparágunk számára kedvező alakításában, valamint az égetett agyag építőanyagokat alkalmazó hazai lakásépítések számának növelésében.
Közgyűlésünk 2015-ben módosította a MATÉSZ Alapszabályát, amelynek köszönhetően Szövetségünk többféle tagsági lehetőséget kínál a csatlakozni szándékozóknak – a szélesebb körű támogatottság révén még eredményesebb érdekérvényesítés válhat valóra.
Remélem, hogy megújult honlapunk és hírlevelünk is ezt a szándékot segíti, és hozzájárul üzeneteink hatékony közvetítéséhez.

 

Sikeres, Boldog Új Esztendőt Kívánok!

 

Kató Aladár
a Magyar Téglás Szövetség elnöke

Facebook megosztásGoogle Plus megosztásTwitter megosztásLinkedIn megosztás

...