A solymári „Rozália” Téglagyár története

Budapest határában, Solymáron áll az utolsó aktív téglagyár a fővárosi agglomerációban. Míg a régi nagy gyárak (Óbudai, Kőbányai stb.) bezártak, Solymáron nem szűnt meg a gyártás. A Magyarországon működő téglagyárakat bemutató sorozatunk következő részéből kiderül, hogy mi köze van az egyiptomi alkirálynak a téglagyárhoz és az is, hogy ez az egyetlen olyan téglagyár, mely turisztikai jelentőséggel is bír.

A 19. század végén Budapest gyors urbanizáción és iparosodáson ment keresztül. Számos téglagyár létesült a környéken, mivel az itt található ún. Kiscelli agyag, magas mésztartalmának köszönhetően, igen jó alapanyagnak számított a téglagyártáshoz.

A solymári gyár története is több mint 100 évre nyúlik vissza, még a Monarchia idején indult. Az alapító személye és körülményei nem teljesen egyértelműek. Egyik történet szerint a kezdetekhez egy családi legenda kötődik, amihez egy véletlen találkozás során jutott hozzá Kádár József, nyugdíjas óbudai belsőépítész, téglatörténet-kutató.

A téglagyárat Wéber Antal alapította, és feleségéről, Beszterczey Rozáliáról nevezte el Rozália Téglagyárnak. A családi legenda pedig a következőképp szól az alapítás előzményeiről:

„Antal bácsi hajógépész egyszer egy társaságba került Alexandriában az egyiptomi alkirállyal. Az alkirály pedig megragadva az alkalmat, felvetette, hogy milyen jó lenne egy alexandriai ültetvényen egy nagy teljesítményű korszerű öntözőrendszer. Antal bácsi pedig azt mondta, hogy ő le tudja gyártatni Angliában, és egy-két nap alatt meg tudja tervezni költségvetéssel együtt. Ebben meg is egyeztek majd néhány nap múlva Antal bácsi visszatért a tervekkel és a költségvetéssel. Ennek lényege az volt, hogy a megfelelő teljesítményű szivattyú rendszert 6 hónap alatt le tudja gyártatni Angliában. Egy adott hajójárattal ide szállíttatja napra pontosan 6 hónap múlva, és ennek költsége 60 ezer angol font. Az alkirály el is fogadta az ajánlatot és odaadta a teljes összeget…eltelt a 6 hónap és a megadott hajójárattal napra pontosan megérkezett Antal bácsi a teljes öntöző rendszerrel. Az alexandriai kikötőből a hírvivők rögtön értesítették is az alkirályt. Ezután Antal bácsi összeszerelte az öntözőrendszert és üzembe helyezte, amellyel az alkirály annyira elégedett volt, hogy Antal bácsit kinevezte főmérnökének. Ez egy nagyon jól fizetett állás volt….az alexandriai klíma azonban nagyon megterhelte a feleség szervezetét. Ezért Antal bácsi kénytelen volt felmondani a jól jövedelmező állását. Az alkirály pedig értékelve Antal bácsi szolgálatát komoly végkielégítést adott Antal bácsinak, amely pénzből Óbudán a Rozália téglagyárat alapította.”

Más források szerint a téglagyárat 1880-ban Fried Zsigmond alapította, gőztéglagyárként. A Fried Zsigmond gőztégla- és agyagárú gyár a tömör „fali tégla” mellett burkolattéglát és fedélcserepet is gyártott. A hajtóerőt egy gőzgép és több villamos motor szolgáltatta. A gyár területe ekkor 320.000 m2 volt és 67 épület állt rajta. A munkások száma 250–620 között váltakozott és ezek közül 120 nő volt. Az évi termelési képesség 15 millió tégla és cserép volt, amit a fővárosban és környékén értékesítettek. A gyár a munkástelepen saját iskolát tartott fönn.

1890-ben Loser Mátyás megszerezte az akkor még csak egy kis körkemencével bíró Rozália téglagyárat. 

1893-ban a gyárvezető Penz Ferenc Antal volt. 1907-ben a gyár dolgozóinak létszáma már 400 és 600 fő között mozgott. 

1896-ban „a múlt évben beállott és mindenütt rombolólag ható pénzválság”-ra hivatkozva felszámolták a gyárat. Wéber Antal, az aktuális tulajdonos, a téglagyár eladásakor csak részvényeket kapott, amelyekre akkor igen kis osztalékot fizettek. A gyár Lőwy Ignác, majd Fried Zsigmond bérlők vezetésével tovább működött, de a világháborús nehézségek – munkáshiány, szénhiány – miatt 1916 körül leállt. Nyolc év szünetelés után, 1924-ben Szappanos Imréné sz. Muschong Borbála vásárolta meg, és vezette az 1948. évi államosításig.

1953 októberében a téglagyár és a hozzá tartozó agyagbánya területét Budapest III. kerületéhez csatolták. Ezt a gyár munkásai már 1948 óta többször is kérelmezték, többek között arra hivatkozva, hogy Budapesten nagyobb volt a jegyekre kapható élelmiszer-fejadag. A sors iróniája, hogy amire az átcsatolási határozatot kimondták, addigra a magyarországi jegyrendszer megszűnt. Ráadásul csak a gyár területe került a fővároshoz, a munkáslakások a solymári közigazgatási területen maradtak. Az átcsatolás Solymárnak jelentős kárt okozott, hiszen a döntés alaposan meggyengítette a község pénzügyi helyzetét.

A téglagyár tulajdonosa a XX. század második felében a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat volt. A Rozália téglagyár az 1980-as években jelentős rekonstrukción ment keresztül, modernizálták és földgázüzeműre alakították át. A privatizációt követően a Budai Tégla Rt. nevet vette fel. 

Az 1990 óta a Wienerberger magyarországi leányvállalata vette át a gyár üzemeltetését.  A Solymári Téglagyárban ekkor még kézi erőt is alkalmaztak a termelésben. Például az üres szárító palettákat asszonyok mozgatták. A 90-es évek végére megszületett a terv a gyár kapacitásának növelésére és elkezdődött az a folyamatos technológiai korszerűsítés, amely a mai napig tart.

• 1998: Új szárazátrakó, raklapadagoló és ürítőgépek, valamint új prés, amit a mai napig használnak. 
• 2000: Keller gyártmányú vágóautomata és a nyers sor kiszolgáló gépegységeinek telepítése
• 2001: Teljesítménynövelés következtében kemence födém megemelése (így a kemencekocsikra 7 sor helyett 8 sor termék kerülhetett). Számítógépes PLC vezérlés, valamint bejárati és kijárati zsilip kialakítása a kemencénél. 
• 2006: a kemence forrólevegő ventilátort kap, így elérhetővé vált, hogy a kemence és a szárító függetlenebbül tudjon egymástól működni.
• 2009-2010: Az ürítőre csiszológép, valamint az ürítőgép helyére egy Fanuc gyártmányú robot kerül beépítésre. A prés elé egy vertikális keverőt, valamint egy hengerművet telepítenek, hogy a jelenleg gyártott jobb hőszigetelőképességű termékek gyártása megvalósulhasson. 
• 2012-2013: Nyersgyártó sor egy részének kicserélése korszerűbb berendezésekre, melyekkel azóta is dolgoznak. 
• 2016: A finomelőkészítő átalakítása és korszerűsítése. A hengerművek és a szállítószalag rendszer cseréje. Részleges átalakítások a durvaelőkészítőben. Új csomagolóberendezés beindítása.
• 2019: Készáru rakat képző berendezés cseréje az ürítőgépen Fanuc gyártmányú robotra.
• 2020: Nagyobb teljesítményű Rieter kollerjárat beépítése a finomelőkészítőben, csarnokbővítés. 

Zámbó Gábor, a solymári téglagyár jelenlegi vezetője Miskolcon született és nőtt fel. Már gyermekként is a műszaki dolgok iránt érdeklődött és mindig fontosnak tartotta, hogy természetes anyagokkal dolgozzon. Ez a két dolog motiválta, hogy a Miskolci Egyetem Anyagmérnöki Karára jelentkezzen, ahol Kerámia és Szilikátmérnöki diplomát szerzett 2006-ban. Diplomamunkáját a Wienerberger zRt. Tiszavasvári Téglagyárában írta, és mivel ott épp frissen végzett mérnököt kerestek, az államvizsgát követően felvételt is nyert. Pályafutása kezdetén technológusként dolgozott, majd 2007 és 2014 között mechanikus karbantartásvezető pozíciót töltött be, ahonnan termelésvezetőnek léptették elő. 2024-ben kérték fel a Solymári Téglagyár vezetésére. 

„Büszke vagyok arra, hogy Magyarországon azon „kevés” téglaipari szakember közé tartozhatok, akik természetes alapanyagból – jelen esetben agyagból – olyan terméket állítanak elő, ami hozzájárul az országunk ingatlanállományának minőségi megújításához. Alapvetően magas minőségszemlélettel rendelkezem, amit a munkám során is próbálok kamatoztatni. Így korábban Tiszavasváriban és most Solymáron is sok minden más mellett azon dolgozom kollégáimmal, hogy a legmagasabb színvonalú terméket tudjuk eljuttatni az építkezni vágyóknak.” (Zámbó Gábor gyárigazgató)

A Wienerberger solymári üzeme, ahol alapvetően falazóblokkokat gyártanak, jelentős termelőkapacitással rendelkezik, köszönhetően a modern technológiának és a hatékony gyártásnak. A hagyományos téglák mellett itt készülnek a kiváló hőszigetelőképességgel rendelkező X-Therm termékek is.  

A gyártás során a termékminőség megtartása mellett a lehető leghatékonyabb energiafelhasználásra törekednek a környezet védelméért. Így, például, a károsanyag kibocsátás csökkentésének érdekében a jelenleg használt, magas energiafelhasználással üzemelő gőzkazánt egy korszerű gőzfejlesztő berendezésre cserélik a közeljövőben. A gyár életében az elmúlt néhány évben a biodiverzitás megőrzése is előtérbe került; évelő virágok, cserjék, fák ültetésére, rovarhotel elhelyezésére került sor. 

Ez az egyetlen téglagyár Magyarországon, amely komoly turisztikai jelleggel is bír, ugyanis az Országos Kéktúra egyik szakaszának végpontja és egy másik szakaszának kezdőpontja is itt található. A főkapu mellett a kirándulók megtalálhatják a túra hivatalos pecsételőjét is. 

Források: 

Jeles téglák, jeles emlékeink 14: 90-91

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai 1910

Wienerberger zRt.