A tégla hagyománya – Balázs Mihály építész gondolatai

Téglaházak Magazin

2018.05.03.

Építészként a hagyományra elsődlegesen nem mint valami örökölt megőrzendő holmira, sokkal inkább örökérvényű, működő és használható logikára gondolok. Életelvre, amelynek fenntartása és mindennapos használata elemi szükségletünk, másokkal való megosztása pedig kötelességünk. 

balazsmihaly-2

kép 1 / 5

Görögkatolikus templom, Fehérgyarmat Társépítész: Somogyi-Soma Katalin

Az építészeti hagyomány lényegét az anyag-technológia-szerkezet hármasában látom. Az anyag szellemmel telítődve élővé válik, hogy újfajta elrendeződéseiben tereket határoljon. A tégla ennek a metamorfózisnak talán legszebb példája. Az amorf agyag előbb az ember által kigondolt arányrendszerű formát ölt (modul), majd kiégetést követően olyan szerkezeti alapelemmé válik, amelyből szabályozottan, de nagyfokú szabadsággal teret határoló összetett szerkezet (fal, boltozat) építhető. Ez az eszköztár minden elemében magán viseli a hely, a kor és az ember sajátosságait, építészeti kultúrává formálja egy közösség építő tevékenységét. Az építészeti kultúra, de akár egy konkrét épület megismerésének és megítélésének szempontjai között is előkelő helyet foglal el az anyaghasználat és az elemek összeépítésének módja. A tégla – éppen moduláltsága révén – rendkívül szisztematikus gondolkodást, építést feltételez.

balazsmihaly-2

kép 5 / 5

Görögkatolikus templom, Fehérgyarmat Társépítész: Somogyi-Soma Katalin

Saját épületeimben előszeretettel használom a téglát. A kazincbarcikai és fehérgyarmati görögkatolikus templomok esetében ezt nem csak a bizánci előképek inspirálták, hanem az is, hogy a tégla volt az egyetlen elérhető minőségi építőanyag abban a korban, amelyben ezek a házak épültek. A vakolatlan felületek, nyíláskiváltások, szegélyezések őszintén megmutatják a szerkezet működésének rendjét, kirajzolják az erővonalakat. A kismegyeri templom tagolatlan, nagy belső falfelületein gyönyörű textúrává, absztrakt falképpé áll össze az egyes téglák pixelszerű egyedi rajzolata, ami az égetés technológiájának következménye. Itt a templomtér mennyezetét is kerámiaelemek borítják.

 

Balázs Mihály
Kossuth-, Prima Primissima- és Ybl-díjas építész