A tégla: természet és ember közös műve – Csomay Zsófia építész gondolatai
2019.10.24.
A tégla az ember eszmélésének egyik legősibb, legkézzelfoghatóbb emléke. Mérete a férfikézhez igazodik. Elementárisan alapvető, nagyon egyszerű és mindenki által érthető anyag. A tégla mindenkinek a szilárdságot, az otthonosságot, a biztonságot jelenti, kunyhó és a legpompázatosabb katedrális építésére egyaránt alkalmas. Egymásra, egymás mellé szőve, támasztva, illesztve: csodák születtek és még születnek belőle ma is. Veszprémi születésű vagyok. Nagyapám, aki nagytudású építőmester volt, itt a város határában hozott létre egy kiváló téglagyárat, hogy ne kelljen vásárolnia az építőanyagot. Gyermekként sokat voltam ebben a téglagyárban, láttam, nagyapám hogyan dolgozik. Édesapám is építészmérnök volt, ő is nála kezdte.
Az eldobhatóság, változtathatóság, ideiglenesség nagyon benne van a mai világban, de hiába más az életformája, az ember, mint pszichológiai és biológiai lény, alapvetően nem változik. A falak megbízhatósága, szilárdsága alapélményem volt Veszprémben, ami egy dimbes-dombos város, és csak úgy lehetett építkezni, ha támfalakat húztak fel. A megtámasztottság és az állandóság iránti igényt innen hoztam.
A tégla a természet és az ember közös műve. Egy téglaház ötszáz év múlva is téglaház, legfeljebb kicsit át kell festeni vagy kifugázni. A téglaépítmények romlásukban is esztétikusak, halálukban pedig képesek visszaadni magukat a természetnek. Ha elpusztulnak, besimulnak a földbe. Nekem egy házzal kapcsolatban az a legfontosabb, hogy a környezetét ne rombolja, és önmagában konform legyen. Ha azt akarom, hogy egy ház a kis lépték felé haladva mindig ugyanarról szóljon, az nagy és átgondolt munka. Amikor elkészül, csak annyi látszik, hogy nagyon egységes, szinte az unalomig az. Az etika nemcsak a nagy döntéseknél, hanem a kisléptékű munkamozzanatoknál is fontos.
Csomay Zsófia
Ybl-, Pro Architectura- és Prima-díjas építész, Magyarország érdemes művésze
Lejegyezte: Ladányi Ágnes