Az agyag angyala – Kun Éva keramikus
Téglaházak Magazin
2018.12.17.
Kun Éva Ferenczy Noémi-díjas keramikus rendkívüli ember. Nemcsak nevében kun ő, apja-anyja kun származású. S talán ezzel az öröklött erővel is magyarázható eredetisége, erős egyénisége. A profán anyagból, az agyagból már-már szobrászatba hajló műalkotásokat, cizelláltan finom, szép, gondolatébresztő kerámiákat alkot; színeseket és máztalanokat, némelyek mintha négyezer évesek lennének.
Kun Éva termékeny és szorgalmas művész. Veresegyházi műtermében beszélgetve látom agyondolgozott kezét, rajta az agyag pusztító-szárító hatását, a friss és gyógyuló sebeket. – Számba tudod még venni a munkáidat? – Legalább tízszer meg lehetne tölteni velük a Hősök terét – feleli kapásból és egészen határozottan.
A leggyakrabban alkalmazott motívumai az angyalok, madarak, virágok, no és a gyönyörű madonnák. Teremtett világunk égi másai.
Kertjének, lakásának szépsége fogalom; híre ment rég, ezért mindenki szeretné látni, legalább egyszer. Szobáiban stílbútorok és maga eszkábálta kiegészítő darabok. Mert szeret „eszkábálni” – ezt a szót használni is –, és nemcsak az agyaghoz ért, de nő létére jól munkálja a fát, alakítja a fémet, átalakítja, ami bár kész, de neki nem tetszik.
A rendkívüli embereket a humánum határozza meg. Tetszett a kalitkája, amiben rendesen élő madarak szoktak gubbasztani, ő azonban, élethűen agyagból, megteremtette egy madárka illúzióját, mert képtelen bármilyen élőlényt rabságban tartani. Ugyanakkor magához láncolja, akit szeret vagy szeretne; például gyönyörű kertjében a boldogság kék madarait. Öreg szőlőkarókra szögezve, mert mint tudjuk, a boldogság ritka szép madár.
Kertjének, lakásának szépsége fogalom; híre ment rég, ezért mindenki szeretné látni, legalább egyszer. Szobáiban stílbútorok és maga eszkábálta kiegészítő darabok. Mert szeret „eszkábálni” – ezt a szót használni is –, és nemcsak az agyaghoz ért, de nő létére jól munkálja a fát, alakítja a fémet, átalakítja, ami bár kész, de neki nem tetszik.
A rendkívüli embereket a humánum határozza meg. Tetszett a kalitkája, amiben rendesen élő madarak szoktak gubbasztani, ő azonban, élethűen agyagból, megteremtette egy madárka illúzióját, mert képtelen bármilyen élőlényt rabságban tartani. Ugyanakkor magához láncolja, akit szeret vagy szeretne; például gyönyörű kertjében a boldogság kék madarait. Öreg szőlőkarókra szögezve, mert mint tudjuk, a boldogság ritka szép madár.
Szétnézek a lakásban: angyalok az előtérben, a konyhában, a nappaliban, a fürdőszobában. Főleg türkizkék mázba öltöztetve. A fürdőszobában a csempeburkolat tetején mégsem jóságos angyalok ülnek, lábukat lóbázva, hanem a rosszak. Az egyik tavirózsákat halászik a vízből, a másik elcseni. Veresegyház városának ugyanis a tavirózsa a szimbóluma, az évszázados néphit szerinti jelentése teremtés, lelki fejlődés, benne van a címerükben is. S ő, mint régi és hűséges lokálpatrióta, szívesen alkalmazza e motívumot, amely illik a városra és dús fantáziájú keramikusára is. Hiszen Veresegyház tavakkal, gyógyforrásokkal van körülvéve, például a „Szent Erzsébet gyógykút” vizével fűtik az új Neptun Házat, amelyben a csapokat szegélyező díszcsempékbe tavirózsát égetett Éva asszony, a ház homlokzatára pedig Neptun istent mintázta meg, tavirózsában végződve.
– Tudod-e, hogy már angyali Kun Évaként emlegetnek mindenfelé? Honnan ered, mi motiválja ezt a mániádat? – Elsős főiskolás koromban, az esztergomi Keresztény Múzeum miseruháinak hímzett angyalai voltak rám óriási hatással. Ez a motívum igazából lélekszimbólum. Nekem azért tetszik nagyon, mert egy eszmének a megtestesítője, s az eszme jelképe tiszta szellemi lény. A jó angyalok fontos kötelessége az emberek őrizete. Tehát jó, ha az ábrázolásokon jelen vannak. Ne felejtsük el, hogy nemcsak az élőlényeknek, de a tárgyaknak is van kisugárzásuk, fontos szerepet játszottak a ravennai, de főleg a bizánci művészetben is.
Mindez jól érzékelhető a helyszínen is, amikor Veresegyház főterén szerencsésen elcsípem a Harangos kút harangzenéjét: éppen Beethoven Örömódájának motívumai szólalnak meg, de minden negyed, fél és egész órában más-más dallamot játszanak. Állok a méternyi magas kör alakú mészkő medence mellett, és nézem a kút kávája fölött a hosszú szárnyú türkiz angyalt. Ebben a pozícióban repülni szeretne, de most a hideg februárban, nejlonba burkoltan, dermedten áll a levegőben.
„Kun Éva azon elhivatottak közé tartozik átlagon felüli stílusteremtő képességével, akit érdekel, aki keresi a választ a honnan-hovára, az égiek és földiek kapcsolatára… Lehetne ugyan festő, grafikus, népdalénekes vagy szobrász – én középkori katedrálisok freskóinak alkotójaként képzelem el legszívesebben –, de ő most keramikus.” (Probstner János, a Nemzetközi Kerámia Stúdió alapítója)
Ónody Éva
