Bűbájos alkotó a Mesélő lejtőjén – Petrás Mária keramikus
2019.02.13.
A moldvai csángó művész, Petrás Mária grafikusnak készült, majd Magyarországra érkezése után a Magyar Iparművészeti Főiskolán, kerámia szakon végzett. Figurális kerámiával és üvegplasztikával is foglalkozik a grafikák és táblaképek mellett. Biblikus témájú domborműveiben, szobraiban a csángó falvak imái és énekei öltenek testet. Jellegzetesen felismerhető munkái hitet, szeretetet és erőt sugároznak, akárcsak alkotójuk.
Így foglalták össze röviden Petrás Mária népdalénekes és keramikus munkásságának lényegét a 2013. évi Prima Primissima-díj átadásakor. Ő maga így határozza meg saját indíttatását: „Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és azzal is ért véget. A családok gazdagságát nyolc-tíz-tizenkét gyerek jelentette. Az ötévestől a legöregebbekig mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az ünnep előtt mindig nagy készülődések voltak. Az emberek kitisztították lelküket, életüket, házukat, istállóikat, ólaikat, kertjeiket, falujukat; megbékültek, misére mentek szép ünneplő ruhában, és délután megjárták egymást. Az ünnepek nagy örömmel teltek, a csángók mindent meg tudtak maguknak teremteni úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az időjárás és a mélységes hitük útbaigazította őket. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Névtelen szentek között nőttem fel, akik a seregnyi gyermekkel körülvéve tudtak énekelve fonni, szőni, gyönyörűen hímezni… Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni.”
A pomázi Mesélő-hegy nyugati lejtőjén álló műterem mesebeli kondérjában keveri-kavarja a művész az agyagot, varázsolja a téglaszínt, a szürkét, a mattot, a fényeset, még az arany színt is (megtévesztésig az aranyt mintázza); és mind a többi színt és matériát. Még tán bűbájoskodik is, amíg létre nem jönnek a különlegességek.
Bizony meghatódik, elérzékenyül az ember, amint glóriás Krisztusait, kicsi gyermeküket térdük között ringató Máriákat (csángó édesanyákat), tündökletes szárnyú angyalait kézbe veszi. S hogy honnan e kísérletező kedv, ami oly gazdaggá teszi kisplasztikáit, nagyméretű kompozícióit?
– Azt hiszem, a kísérletezés Brassóban kezdődött, ott tanulhattam a népfőiskolán három évig, mielőtt 1990-ben Magyarországra jöttem. Első mesterem, Klement Béla sokféle technikát átadott nekünk. A középkorig visszamenőleg tudta és megtanította az anyagok készítésének receptjét és módozatait. Ilyesmit a világon sehol nem kap meg az ember. A főiskolán Csekovszky Árpád volt a mesterem, Kő Pál pedig a megmérettetést jelentő vizsgamunkám bírálója.
