Cserépzene, a lélek muzsikája
2025.10.01.
A zene egyidős az emberiséggel, és amióta létezik az égetett kerámia, azóta készülnek hangszerek is ebből a sokoldalú, természetes alapanyagból.
A legrégebbi, előkerült cseréphangszer egy 7000 éves kínai „hszün”. A hangszernek ezt a korai változatát az ókori Kínában a vadászatokhoz használt, pörgetésükkor süvítő, fütyülő hangot kiadó parittya-kövek megfigyeléseiből, és azok tudatos rekonstruálási kísérleteiből alakították ki. A legrégebbi, kezdetleges hszün csak egyetlen lyukkal rendelkezett, majd az idők múlásával folyamatosan fejlődött, míg végül az i.e. III. századra eljutott a hat lyukú változatáig.
Keleti eredetű, Magyarország saját cseréphangszere is az úgynevezett körtemuzsika, amely általában tojásdad alakú vagy valamilyen állatot (madarat, bikát) mintázó, fúvós népi hangszer. A legkorábbi hazai lelet egy 9–10. századi körte alakú, emberfejet formázó körtemuzsika, amely a tatai Cseke-tó környékéről került elő. A magyar körtemuzsikán általában 2-4, néha 6 hangnyílás található.
A körtemuzsika hangja a szálló lelket jelképezi. A régi magyar hagyomány szerint, ha hosszan fújják, akkor meggyógyul tőle a beteg. Magyar táltosok körtemuzsikával „varázsolták” egészségesekké a betegeket.
„Belefújtam a muzsikába: hát olyan szépen szólt, hogy örömömben tátva maradt a szám. Nem tudtam, ma sem tudom, mit csinálhatott a sípjával az az ezermester tót, de egészen úgy tilliózott, mint a sárgarigó.” (Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön)
Az okarina egy viszonylag fiatal cseréphangszer, nyolc, kilenc vagy tíz hangnyílással rendelkezik, így már komoly zeneművek előadására is alkalmas. Az okarina szó az olasz „oca-rina” szóból ered, mely kislibát jelent. Giuseppe Donati ragasztotta rá az elnevezést a hangszer alakja miatt. A legenda szerint a 17 éves Giuseppe 1853-ban készítette első „kislibáját”, amikor még téglavetőként dolgozott az olasz kisvárosban, Budrióban, ahol később létrehozta az első okarinakészítő műhelyét.
A különböző fúvós hangszerek mellett természetesen jelen vannak már a kezdetektől más, agyagból készült, egyszerűbb hangszerek is, mint a csengők, csörgők, harangok, melyek rázással megszólaltatva a legkorábbi időktől szerepet kaptak a ritmuskíséretben vagy szertartások során.
A ritmushangszerek királya, a dob is számtalan formában készült agyagból (edénydob, hosszúdob, kúpdob, lábasdob, tölcsérdob) és a kezdetektől fogva jelen van minden kultúrában. Itt a kerámia testre a membránt, általában valamilyen állatbőrt, közvetlenül felragasztják vagy bőrszalaggal rögzítik, és ennek segítségével hangolják a hangszert. A dörzsöléssel megszólaltatott köcsögduda szintén ide sorolandó: ennél a hangszernél a membrán közepébe egy nádcsövet rögzítenek, melyen a játékos a nedves ujját húzogatja. A hangképzést a megszólaltatás módján kívül a kerámiafalának vastagsága és az üreg nagysága, formája is befolyásolja.
Nehéz szavakba foglalni, hogy milyen csodálatosan is szól a cserépzene, ezért inkább hallgassák meg Vivaldi híres Négy évszakjának Tavasz tételét, melyet ezúttal okarinán szólaltat meg a „Gruppo Ocarinistico Budriese” budriói okarinaegyüttes.
