Gyászhír
2018.09.25.
Szomorúan tudatjuk, hogy Péter Gyula, a Magyar Téglás Szövetség (MATÉSZ) első elnöke 2018. szeptember 1-én, 77 éves korában, rövid betegség után elhunyt.
Péter Gyula szakmai munkássága szorosan kapcsolódik a kerámiaiparhoz, azon belül elsősorban a hazai tégla- és cserépiparhoz. A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után fejlesztőmérnökként kezdte pályafutását az Épületkerámiaipari Vállalatnál; a téglagyári fejlesztések mellett a padlóburkoló és ipari burkolólap gyártás fejlesztéseinél is jelentős beruházások vezetője volt. Ezt követően a Finomkerámiaipari Művek beruházási vezetőjeként, majd a Tégla- és Cserépipari Tröszt műszaki fejlesztési osztályvezetőjeként, később a Tröszt által létrehozott Tégla és Cserépipari Szolgáltató Vállalat vezetőjeként dolgozott. A szakma leendő mérnökeinek, vezetőinek képzésében a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán végzett oktatói tevékenységével vett részt, illetve tankönyvet, valamint szakkönyveket is írt a szakmai ismeretek elsajátításához, a szilikátipari gépek, valamint a kerámiaipari kemencék tárgyában.
Fontos szerepe volt a hazai lakáspolitika alakításában is: a Társaság a Lakásépítésért Egyesület létrehozásának kezdeményezője, 1996-tól az egyesület első elnöke volt, illetve részt vett a kormányzat lakásépítésért felelős testületeinek munkájában is.
Péter Gyula iparágunk évtizedeken keresztül elismert, kiváló szakembere volt. A MATÉSZ 1995-ös megalapításától 2003-ig látta el a szervezet elnöki feladatait. Szakmai tudása, széles látóköre és fejlődés iránti elkötelezettsége rendkívüli szervezőkészséggel és kitartással párosult. Ez tette lehetővé, hogy a MATÉSZ eredményes, széles körben ismert és elismert, jelentős szervezetté váljon.
Szakmai munkásságáért számos elismerést kapott, köztük 2001-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést.
Azon dolgozunk, hogy továbbvigyük Péter Gyula örökségét.