Kós Károly – az erdélyi magyar polihisztor
2024.12.16.
Kós Károly, a magyar szecesszió kiemelkedő művésze gazdag életművet hagyott az utókorra. Főként építészként ismert, de íróként is maradandót alkotott, mindezek mellett grafikus, könyvtervező, tanár és politikus, sőt még néprajzkutató is volt.
1907-ben, a budapesti Műegyetem építészeként diplomázott. Ösztöndíjasként Székelyföld, Torockó és Kalotaszeg építészetét és néprajzát tanulmányozta. A szecesszió mint a kor vezető stílusirányzata, valamint az erdélyi népi építészet és díszítőművészet óriási hatással voltak sajátos hangjának megtalálásában. Hazatérve önálló építészeti irodát nyitott és az ún. „Fiatalok” csoportjának vezéralakjaként olyan ikonikus épületeket tervezett – más tervezőkkel közösen –, mint az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom és a legtöbb állatkerti pavilon.
1910-ben a kalotaszegi Sztánán felépítette Varjúvárnak nevezett nyaralóját, későbbi lakóházát és megtervezte Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumot. 1912-ben már javában épült az európai kertvárosmozgalom legismertebb magyarországi példája, a Wekerletelep, amikor meghívták, hogy vegyen részt a főtér megvalósítására kiírt tervpályázaton. Ebben az időben Sztánán élt, de vonatra szállt, és a hosszú úton felskiccelte az elképzelését. Budapesten látta, hogy a többi meghívott építész csodásan kidolgozott, kész tervekkel érkezett, miközben az ő vázlata a zsebében lapult. Előadói képessége és a felvázolt ötlete azonban olyannyira meggyőző volt, hogy a bírálóbizottság őt akarta megbízni a tér minden épületének megtervezésével. Kós Károly azonban azt javasolta, hogy rá és munkatársára, Zrumeczky Dezsőre bízzanak csupán két-két házat és a köztük lévő kapukat, a többi épületet pedig más építészek tervezzék, hogy izgalmasabb, változatosabb tér jöjjön létre. Így is lett, elkészült a főtér, amit máig csodálunk.
1916-ban megbízták az utolsó magyar király, IV. Károly koronázási ünnepségének előkészítésével. Györgyi Dénes építésszel a királyi vártól a Mátyás-templomig terjedő útvonal házait díszítették fel és megtervezték a koronázási dombot, amiért megkapták a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.
A trianoni békediktátum után a Romániához került Erdélyben folytatta munkáját. 1919 tavaszán a wilsoni önrendelkezési elvek alapján 40 ezer emberrel megszervezte a Kalotaszegi Köztársaságot. Kós a köztársaság lobogóját, pénzérmét és bélyegét is megtervezte, az idők viharában azonban ez a próbálkozás szertefoszlott, az autonómia kísérletnek a román királyi hadsereg vetett véget.
1940-ben – az erdélyi magyarságért végzett munkájáért – Corvin-koszorúval tüntették ki.
Kós Károly meggyőződése szerint az igaz embernek
a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét, megbecsült hagyományaik szellemében, hűségesen szolgálja. Ezt vállaltam és cselekedtem, nem mást és nem többet.
1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán mezőgazdasági építészetet tanított. 1945-től a Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt.
1997-ben posztumusz Magyar Örökség kitüntető címet, 2010-ben posztumusz Ybl Miklós-díjat kapott.
Munkássága az utolsó kézműves kísérletek egyikének művészi megfogalmazása, amely ma is érvényes módon arra figyelmeztet, hogy az ember az univerzum szerves része, és saját világát csak a természet tiszteletével tarthatja fenn.
2023-ban az Országgyűlés december 16-át, Kós Károly születésének napját a Magyar Építészet Napjává nyilvánította.
