Száznegyven év, újragondolva
2018.04.04.
Két ódon falusi borospince, a tetejükön egy szépnek nem nevezhető ipari épület. Ez az alapja annak a rendkívüli családi háznak, amely Kuli László építész fantáziájának köszönhetően ma már Budajenő ékessége. Organikus építészeti formák, olaszos hangulatú homlokzat, Gaudi építőművészetére emlékeztető, bontott téglával burkolt lépcső és tetőterasz. Ezek a főbb ismertetőjegyek. Eklektika a javából. A történelem kapuján lép be, aki átlépi e küszöböt.
1876. Eddig kell visszamennünk a történelemben, hogy ezt a különleges házat megismerjük. Ekkor épült ugyanis az a téglával rakott borospince, amely mindennek az alapja. A svábok és székelyek lakta Budajenő mindig is a jó boráról volt híres, már a 19. században pincék sorakoztak egymás mellett. Nem véletlen hát, hogy a nagy pincét pár évtizeddel később egy kisebb követte, tetején présházzal. Jó egy évszázaddal később, az 1960-as években az ingatlan a töki téesz birtokába került, a présházat lebontották, és egy mindkét pince fölötti teret kihasználó, a tájba egyáltalán nem illő, kétszintes ipari épületet húztak a helyére, sóskúti mészkőből. Mégis volt valamiféle bája a lapostetős háznak, mert spalettás ablakai olaszos hangulatot kölcsönöztek a mészkő falaknak. Mai tulajdonosa, Gábor, az Amerikai Egyesült Államokban élő, de e vidékről származó építési vállalkozó, már gyerekkorában beleszeretett a régi présházba. Amerikából hazatérve első dolga az volt, hogy megvásárolta, és megbízta Kuli László helyi építészt, hogy tervezze át családi házzá.
A tégla reneszánsza
Az átépítésnél nem volt kérdés, hogy a tégla, mint látszó elem is markánsan megjelenjen. Az egyik pince eleve téglaboltozatú volt, a látszó téglával tehát az eredeti hangulatot akarták visszacsempészni. A tulajdonos az újrahasznosító szemlélet híve, így a téglákat is bontásból szerezte. „A Koós Károly Egyesülésben kezdtem a pályafutásomat, ahol mestereim előszeretettel alkalmazták a látszó téglát. A tégla szabad kezet ad a tervezőnek, a legtöbb épületemen meg is jelenik, szép struktúrát ad, és nagyon tartós. Zeneiskola, tornaterem, családi kripta, és persze nagyon sok családi házam épült így. Mivel a földből kinyert agyagból égetjük, és többször is felhasználható, kicsi az ökológiai lábnyoma. Formálásának csak a fantázia szab határt, barátságos, meleg érzetet kelt akár kül-, akár beltérben.” (Kuli László)
Darálóból lakótér
A szőlőbegyűjtő és daráló üzem lakóházzá alakítása nem volt egyszerű feladat. Az alsó szinten eredetileg mázsaház volt, amelynek egy részéből „bulizó hely” lett, illetve a gépészeti helyiségek is az alagsori részben kaptak teret. Az utcai bejárattól indul fel a bontott téglával burkolt betonlépcső a lakásszintre, amely eredetileg egyetlen tér volt, a daráló üzem tere. Közepén egy vasbeton mestergerenda éktelenkedett, amely – a statikai szempontokat figyelembe véve – az átépítés során is megmaradt. A vasbeton zárófödémet viszont lépésálló hőszigeteléssel és speciális gumilemez szigeteléssel ellátott fafödémre cserélték, és a ház sátortetős lett. Legnagyobb érdekessége talán éppen a tető: a Tondach-féle egyenes vágású, hornyolt, mázatlan kerámiacseréppel fedett fedélszéket egy – Gábor kérésére épült – tetőterasz vágja ketté. Ide a kertből induló, Gaudi építőművészetét megidéző, bontott téglából rakott, ívelt lépcsősoron juthatunk fel. A kilátás fantasztikus, ellátni az egész környékre, szép időben még a zsámbéki romtemplomra is. De az épület belsejében is komoly munka zajlott. A belső teret megosztották, az udvar felőli részre a nappali-étkező-konyha, míg az utcai frontra, a szép panoráma miatt, a lakószobák kerültek. Az utca felőli kétszintes homlokzat olaszos hangulatát a nyílászárók cseréje után is megőrizték. Az átépítésnél természetesen az energetika szempontja is hangsúlyos szerepet kaptak.
Eklektika, a javából
A történelembe lép be az, aki átlépi a régi présház küszöbét: nemcsak maga az épület vagy a nappali sarkában büszkén domborodó régies hangulatú kemence, hanem a tulajdonos személyes tárgyai, az amerikai és kelet-európai retró relikviák, a mindenfelé felbukkanó régi autómodellek, a képek a falon, mind-mind a mi történetünk, a mi történelmünk… Az újrahasznosító szemlélet mindenhol visszaköszön a házon, hiszen sem az építész, sem a tulajdonos nem szeretik kihajítani a dolgokat, inkább addig forgatják, addig gondolkodnak, amíg valami új funkciót nem találnak nekik. Így lett a régi hordóból étkezőasztal, pár Ecserin talált kacatból a nappali bútora, míg az egyéb bútorok és a mennyezetről lógó színes bisztrólámpák Amerikából származnak. Utóbbiak Gábor szerint jó kontrasztot képeznek a fa mennyezettel és a rusztikus bútorzattal. Amerikában mindent kidobnak, amit egyszer kibontottak, Gábor azonban, a magyar gyűjtögető mentalitásnak köszönhetően, egy konténernyi csempét, bútort és egyebet hozott haza, amely a ház belsőjét meghatározza. A gyönyörű, „őrült” fürdőszoba arról tanúskodik, hogy a tulajdonos komoly csempegyűjtő. A sokszínűség meglepő harmóniát áraszt, az ember hamar megnyugszik e falak és tárgyak között, a külső zajok, de az ember lelkében hordozottak is itt bent hamar elcsitulnak.
Bor és tégla
A ház alatt két borospince is húzódik. A kisebbik a lakáshoz tartozik, a nagyobbik akár egy önálló borozó is lehetne, ha Gábornak ilyen irányú ambíciói lennének. Természetesen itt is markánsan megjelenik a tégla: a „házi kocsma” falai, a „bárpult”, sőt, a padló borítása is a Gizella-malom régi tégláiból származik. Amikor Budajenőn borünnep van, a polgármester kérésére a reprezentatív vendégeknek ebben a pincében adnak fogadást és borkóstolót. A falu is értékelte az átépítést: a régi présház nemrég faluszépítési díjat kapott.
„Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül a gazdaságos építés és a fenntartható épületek szempontrendszere, de eközben hajlamosak vagyunk átsiklani a meglevő értékeink felett. Pedig ezek a lábunk előtt hevernek, és egy kis odafigyeléssel, szeretettel kibonthatók, lefejthető róluk a felesleg. Ez az „újrahasznosító” építésszemlélet érhető tetten e házon is, ahol az építtető bohém lelkivilága, gyűjtőszenvedélye és alkotókedve tovább gazdagította az eredeti elképzelést.” (Kuli László)
Nyirő Norbert
