Újabb pályázati lehetőségek lakóépületek felújítására, korszerűsítésére

Hírek

2016.05.03.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására 5 milliárd forint keretösszeggel biztosít vissza nem térítendő támogatást 2016. július 1-jétől az Otthon Melege Program keretében. A pályázati dokumentumok elérésére, továbbá a támogatási kérelmek benyújtására a pályázati portálon keresztül van lehetőség ide kattintva.
A Széchenyi 2020-as kiírás keretében két új, felzárkóztatási célú, épületek korszerűsítésére, felújítására fordítható uniós pályázat jelent meg.
Pest megyei társasházak és lakásszövetkezetek pályázhatnak, kizárólag a helyi önkormányzat konzorciumi partnereként „A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében” című felhívásra 2016. április 29-től. A pályázati felhívás és további részletek itt érhetők el.
Vidéki települések számára nyitott a 2016. május 2-án indult „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című pályázat. A kapcsolódó részletek ide kattintva olvashatók.

MATÉSZ | Magyar Tégla és Tetőcserép Szövetség
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
További részletek az adatvédelmi tájékoztatónkban.