A vásárhelyi téglaszeretet
2020.10.07.
Hódmezővásárhely építészetének alapvető „brand”-je a tégla, a fagyálló préstégla, amelyet a régiek egyszerűen csak kőnek neveztek jó alföldi szokás szerint. A vásárhelyi ember környezeti kultúráját alapvetően határozta meg a tégla használata, szeretete, felhasználhatóságának alapos ismerete. A házak legrangosabb részleteit, főhomlokzatát, ha lehetett, téglából készítette, templomai téglából épültek, olykor még síremlékeit is abból csináltatta.
A Dél-Alföldön nem Hódmezővásárhely az egyetlen, ahol a téglaburkolat alkalmazása igen elterjedt volt. A Viharsarok mezővárosaiban szintén szívesen használták, történeti építőkultúrájának ugyancsak fontos szegmensét jelenti. Ami Vásárhely építészetét mégis kiemeli közülük, hogy alkalmazásának szokatlanul magas arányán keresztül ez az építőanyag a városkép meghatározójává, a helyi építészeti identitás alapjává vált. Annak ellenére így van ez, hogy nem igazán beszélhetünk helyi „téglastílusról”: a Vásárhelyen kedvelt fordulatok máshol sem ismeretlenek, bár kétségtelen, hogy az emlékek magas számarányából következően a variációk száma is nagyobb itt, mint más, jelentős téglakultúrával büszkélkedő településeken.
A téglaépítészet (értsd: a tégla látszó homlokzati elemként való kezelése) legegyszerűbb, és egyúttal a vásárhelyi parasztházakra nagyon jellemző formája a nyílás keretezésének, esetleg a fontosabb tagozatoknak a téglával való hangsúlyozása. Gyakori megoldás az is, hogy a cizellált részleteket, építészeti tagozatokat vakolatból, a homlokzat alapsíkját pedig téglából készítik. Az „igazi” téglaházon azonban a homlokzati alapsík és az építészeti tagozatok is téglából vannak, utóbbiak lehetőleg idomtéglákból „kilegózva”. De variálták színárnyalatok szerint, a sötét bordótól a fekete-barnán át a világos narancsig, kisebb-nagyobb vakolt felületekkel váltogatva pedig a sötét és világos foltok dekoratív hatását használták ki. Nagy tömegben jelenik meg a tégla a fésűs beépítésű hagyományos parasztházak utcai homlokzatán, zártsorú cívisházakon és azok hatalmas tűzfalain, valamint a fontos közösségi épületeken.
A város téglaépítészetének virágkora a 19. század vége, 20. század eleje, a legelső téglaépületek a város népiskolái az 1870-es évek végéről. A kor historizáló-eklektikus stílusának szinte minden elemét képesek voltak kialakítani (idom)téglából: párkányokat, ablakkeretezéseket, timpanonokat, pilasztereket, oszlopfőket. Természetesen ezt azért tehették, mert a környékbeli gyárak mind formában, mind színárnyalatban többféle elemet gyártottak, és az egyedi igényeknek is eleget tettek.
A 19-20. század fordulójának mezővárosi tégla historizmusán azonban még ne kérjük számon a későbbi korokban kánonná vált anyagszerűséget, építészeti „őszinteséget”. A parasztház monumentális téglahomlokzata csak külső kéreg a vályogfalazaton, kulissza, amely legtöbb esetben át sem fordul a főhomlokzatról az oldalhomlokzatokra. Egységes, az épület minden részletére kiterjedő téglaarchitektúra csak a jelentősebb középületeknek dukált, közülük mindenekelőtt a Sándy Gyula tervezte gimnázium és kaszinó műemlék épületei említendők. A korszakban nem volt kérdés, hogy a városrészek centrumait kijelölő, a földszintes házak fölött katedrálisként uralkodó templomok is téglából épülnek. A susáni, tabáni, újvárosi istenháza magával ragadó formagazdagsága országos kitekintésben is figyelemre méltó, ám ez idáig csak az újvárosi érdemelte ki a műemléki státuszt. Tervezőik a magyar építészettörténet ismert alakjai, és a tégla igazi specialistái: Borsos József és Sándy Gyula.
A tégla a historizmus hanyatlását követően is jelen volt Vásárhely építészetében, noha jelentősége csökkent. Klasszikus helyi tradícióit 1945 után id. Janáky István újította meg a Művelődési Központ épületével: ennek formálásában nem nehéz felfedezni a cívisházak várfalszerűen felmagasodó nyerstégla tűzfalainak ihletését, párhuzamosan a hely szellemére érzékeny, a téglát mindig előszeretettel használó finn modernizmus hatásával. A 21. században fia, ifj. Janáky István folytatta a sort az épület rekonstrukciójával és bővítésével, a kortárs magyar építészet kiemelkedő értékét teremtve meg. E családi történet szimbolikus is: a generációk átadják a stafétát egymásnak, s közben a tégla marad.
Pap Ádám építész
