Hazai kerámia tetőcserepek: történeti áttekintés
2020.10.22.
Az agyagból megformált tégla története sokezer évre tekint vissza, ám a téglából vagy kőből épített ház lefedésére szolgáló kerámia tetőcserép alig két-háromezer éves. Ennek formái és szerkezeti megoldásai Európában a görögökhöz, majd a rómaiakhoz köthetők. Kádár József belsőépítész, hely- és ipartörténész a gyűjteményében és katalógusában szereplő mintegy 700 féle cserép alapján nyújt történeti áttekintést a hazai fajtákról.
Hazánk területén a tégla és cserép készítését az 1. századtól a rómaiak gyakorolták. Nagyméretű, 35 x 50 cm-es peremes tetőcserepeiket, az ún. tegulákat általában a katonai alakulatok, azaz a légiók tagjai készítették, és Nyugat-Európától Kis-Ázsiáig azonos kialakításúak voltak.
A 12-13. században jelent meg Magyarországon a ma is hódfarkúnak nevezett cserépfajta, sokféle mérettel és alakkal. Ez sima lapra fektetett, keskeny formába bedolgozott agyagból készült, a fület formázókéssel alakították ki. A hódfarkú cserép oldalélein végig tud folyni a víz, a vízzáró tetőfedés kialakítása érdekében ezért ebben az esetben a leggyakoribb az ún. kettős hódfarkú cserépfedés alkalmazása.
Az egész agyagipart gazdagító folyamat volt az 1850-es évektől a szalagprés feltalálása, majd annak tökéletesítése. Hamar felismerték, hogy az eljárás tetőcserepek készítésére is alkalmas: megszületett a szalagcserép. Szalagpréssel hódfarkú cserepet is lehet készíteni, de az egyszerű forma kétoldali hornyolásával, az ún. hornyolt cserép (illetve még ezt megelőzően az ún. sajtolt cserép) típusainak kialakulásával egyrétegűvé, így könnyebbé válhatott a tető héjalása. Magyarországon – néhány gyár termékeitől eltekintve – a lap bal szélén van az alsó horony (vízhorony) és jobb szélén a rátakaró horony (fedőhorony). A gépből kifutó szalagon a cserép levágását és a fül kialakítását is megoldották.
A vastag, ún. konstanczi cserépnek a szárítását már az segítette, hogy a lapba nagyméretű lyukakat húztak. Az ún. emeltszélű cserépnél a további súlycsökkentés érdekében vékonyították a középső sávot, a fedőhornyot pedig megemelték. A hornyolt cserép típusainak folyamatos fejlesztésére példa a Smiedheiny-, majd a Stadler-, végül a Steinbrück-féle cserép, amely formákat azután több gyár is átvette. Természetesen más idomú, erősen tagolt felületű cserepek is készültek, ilyen az ún. négysávos vagy a kevésbé ismert Fodor-féle cserép is.
A cserépgyártásban rendkívüli változást, új lehetőségeket jelentett a sajtolt cserép megszületése 1841-ben. Ennek lényege, hogy két, egymásnak megfelelően formázott felület közé helyezett agyaglepényből tetszés szerinti alakú, méretű és felületű cserép alakítható ki. Míg a szalagcserépnél csak az oldalsó hornyok kialakítása lehetséges, a sajtolt cserép esetében nemcsak az egymásra takaró oldalsó hornyok, de az alsó és fölső végeken kialakított hornyok is eredményezik az egyrétegű fedéssel létrejövő, jól záró tetőfelületet. A kezdetben kézzel készített sajtolt cserép tömeges gyártását (a folyamat első részéhez szükséges) szalagprés feltalálása tette lehetővé. A sokféle forma közül a sikeresebbek rendkívül népszerűvé váltak, és egyes gyárak ezeket kisebb változtatásokkal a mai napig is gyártják.
A cserepek belső oldalán általában a gyártó cég neve olvasható. A Wienerberger-jellegű cserepet (két nagy lefutó vályúval) Nyugat-Európától Bulgáriáig gyártják. Ennek egyszerűbb és kevesebb fölső horonnyal kialakított változata a Bohn 253 típusú cserép.
A fenti alapcserepeken kívül a tetőcserepek másik nagy csoportja a gerinc- vagy kúpcserép. Ennek keresztmetszete félhenger, illetve ennek sokszögű változata, lehet párhuzamos vagy kúpos formájú, méretei tetszés szerint határozhatók meg. Hazánkban nem volt elterjedt, de előfordult a csak kúpcserepekből kialakított tetőfedés (kolostorfedés, más néven barát-apácafedés) is. A gerinccserepek változatait kézi formázással, szalagpréssel vagy sajtolással lehet előállítani, formájuk szerint van sima, hornyolt és taréjdíszes. A tetszetősebbeket általában valamilyen mázzal vonták be, illeszkedve az épület stílusához.
A kerámia tetőcserepek hosszú évszázadok során kialakult fajtái (a hódfarkú, a hornyolt és a sajtolt tetőcserepek, illetve a gerinccserepek) ma rendkívül gazdag forma-, felület- és színválasztékban élnek tovább, és számos kiegészítő elem segíti a korszerű tetőrendszer kialakítását.
Kádár József hely- és ipartörténeti kutató
A cikk a szerző „A magyarországi tetőcserepek fajtái” (In: MBTE 6., 2012) című írása felhasználásával készült.
