Agyagból lett történelem – a békéscsabai téglagyár története

A Magyarországon működő téglagyárakat bemutató sorozatunk következő részében a békéscsabai Wienerberger téglagyár történetét ismerhetik meg. Hogyan lett két egymással versengő üzemből a térség meghatározó építőanyag-gyártó központja? Mi köze volt a téglagyárnak egy sikeres futballcsapathoz, és hogyan vált legendássá a Bohn-féle tetőcserép? Cikkünkben másfél évszázad történetét idézzük fel a kezdeti kézi téglakészítéstől a mai modern gyártástechnológia kialakulásáig.

Békéscsaba a magyar építőanyag-gyártás egyik meghatározó központja a XIX. század közepe óta. Ennek egyik oka, hogy a polgári igények egyre inkább a téglás építkezés felé fordultak, másrészt pedig jelentős agyagvagyon állt rendelkezésre.

Az 1890-es évek elején a kor gazdag gyáriparosai, Such János, Haviár Dániel és Wagner József megalapították a mai Wienerberger-gyár eredetének tekinthető Such–Wagner és Társai Rt.-t 15000 forint alaptőkével. Eleinte kezdetleges módszerekkel, kézi bányászással és kézi veréssel folyt a tégla- és cserépkészítés. Az 1900-as évek elején azonban megépítették az első körkemencét, sőt, 1910-ben már gőzkazán segítette a gyártást. A sajtolt cserepeket „revolver”-préssel állították elő. Kapacitásuk ekkorra elérte az évi 5 millió téglát és a 3 millió cserepet. Sikerüket jól mutatja, hogy az alaptőkéjük az I. világháború előtti évben meghaladta a 1,2 millió koronát, az alkalmazottak száma pedig közelítette a 200 főt.

A sikereket látva 1907-ben a zsombolyai és kikindai téglagyáros családból származó Bohn Mihály sógorai bevonásával új üzem építésébe kezdett, nem messze a már jól prosperáló Such–Wagner gyártól. Erre a célra több százezer koronányi tőkét helyezett el a csabai bankban, és a csaknem 70 hektárnyi területet is megvásárolta.

A Bohn-gyár 1909-ben el is kezdte a termelést a kor legfejlettebb technológiáját alkalmazva, amelynek része volt egy 120 méter hosszú Hoffmann-féle körkemence – ami mellé alig egy év alatt egy másikat is felhúztak –, illetve gőzgéppel felszerelt gépház és a cserép présház is.

A két gyár közötti versenyben a Bohn-gyár hamar felülkerekedett. Bohn Mihály ugyanis már jóval a termelés megkezdése előtt engedélyt kért a gyára és a vasútállomás közötti iparvágány megépítésére, amit meg is kapott. Ennek köszönhetően szállítási kapacitása sokszorosára nőtt. Ezen felül Bohn kiváló újító hírében állt, amire Békéscsabán is hamar példát mutatott egy új termék szabadalmaztatásával 1911-ben. Ez volt a később legendássá vált nagyméretű, dupla hornyolású „253-as Bohn-Patent” cserép. A cserepeket egy oroszlán és a Bohn felirat jelölte. Az új cserép kezdetben nem aratott osztatlan sikert: a korabeli beszámolók szerint az építőmesterek és ácsok idegenkedtek az újdonságtól. Előnyei azonban hamar megmutatkoztak, és idővel már maguk az ácsok keresték és ajánlották a Bohn-féle cserepet.

Az új cserép sikerének köszönhető üzleti kilátások azonban a kirobbanó I. világháború miatt szertefoszlottak. Az üzemben dolgozók jelentős részét behívták katonának, így a rekordszámú megrendelésekből csak keveset tudtak teljesíteni, 1914-ben az előző év termelésének alig 50 százalékát produkálták. A háború végéig mindkét gyár számára nehéz évek következtek.

Az 1920-as években azonban a pénzromlás ütemétől tartva elszabadult az építkezési kedv. A békéscsabai üzemek kemencéiből kikerülő árukat szinte melegen vitték el. A hatalmas keresletnek köszönhetően Bohn Mihály új kotrógépet állíttatott munkába, s megszűnt a kézi bányászat. Fontos volt megtartani a munkásokat, így a dolgozók és családjaik számára 40 házat húztak fel, konyhát hoztak létre, illetve termény- és pénzjutalmat osztottak.

Az 1927-től a békéscsabai üzem vezetését Bohn fia, József vette át, aki nagyszerűen irányította a vállalkozást. Ennek köszönhetően az alkalmazottak száma 1000 fő közelébe futott fel.

Bohn József kezdeményezésére egy régi bányagödör helyén futballpályát alakítottak ki és a téglagyár alkalmazottjaiból megalakult a Bohn Sport Club. A futballcsapat szinte azonnal bajnokságot nyert, s futószalagon hozták a győzelmeket. 1929-ben híre ment, hogy a kairói csapat átutazik Békéscsabán, így meghívták őket egy mérkőzésre, ahol 4-1-re verték a vendég válogatottat. Ezt követően a Bohn SC legyőzve a Fradit és Győrt is, amatőrbajnok lett. Az 1932-es bajnokság ugyan még elindult, az első öt mérkőzés után öt győzelemmel álltak, 23-1-es gólkülönbséggel, azonban a berobbanó gazdasági válság és az elbocsátások miatt a sikeres labdarúgó csapat feloszlott.

A világválság hatására az építkezések is lényegében leálltak az országban. Jobb évek csak 1934 után jöttek, amelynek köszönhetően elvégezték a Bohn-gyár rekonstrukcióját. Az iparvágány sineit kicserélték és korszerű gépeket szereztek be. Ennek eredményeként az üzem országos szinten is a legmodernebbek egyike volt a háború előtt, ahol évente 10 millió nagyméretű téglát, 25 millió cserepet állítottak elő, nagyjából 1200 munkással.

A II. világháború viszont újra összetörte az álmokat. 1941-42-ben az építőanyagokra zárolást rendeltek el és a közvetlen értékesítés megszűnt. 1943-ban hadiüzemmé nyilvánították a gyárakat, hogy az épület-helyreállításokhoz szükséges téglát és cserepet biztosítsák. Békéscsabát 1944-ben kezdték bombázni. Találatot ugyan nem kapott a gyár, de a termelés teljesen leállt.

A háború végét követő napokban szinte azonnal feltűntek az első gyári munkások mindkét üzem udvarán. A Bohn-család is visszatért azzal a céllal, hogy gyorsan újraindítsa a termelést és a vetélytárs Such-gyárat is megszerezze, majd lebontsa. Az 1948-as államosítás azonban keresztülhúzta a számításait. Bohn Józsefet azonnal megfosztották a vezetői pozíciójától, és a családnak semmilyen beleszólása nem maradt az egykori üzem működésébe, amelyet Békéscsaba I. sz. Téglagyár néven vont össze az állam a szomszédos Suk-gyárral. A gyár 1948–49-ben a Tiszántúli Tégla- és Cserépipari Központ, majd a Békés megyei Téglagyárak Nemzeti Vállalat székhelye és irányítója volt. 1950-ben megszűnt a nemzeti vállalat, Békéscsabai Téglagyárak néven minisztériumi vállalatként működött.

Az 1950-es években számos szociális beruházás (üzemi bölcsőde, napközi, fürdő, munkásszállás, kultúrotthon, étkezde, orvosi rendelő) valósult meg, amin felül új műszárítót, szárítószíneket építettek, új kutat is fúrtak, sőt kísérleti laboratóriumot is létrehoztak. A fejlesztések mellett azonban komoly csapások is érték a vállalatot. 1957-ben az I-es körkemence kigyulladt és a cserépszárító teljesen leégett. Ezért a következő évben új kazánt és turbinaházat építettek. Az éles gőz villamos energiát termelt, a fáradt gőzt szárításra használták fel. Megszüntették a villamos vontatást, helyettük MIB és Zetor motoros vontatókat alkalmaztak. Az üzem ekkor már saját öntődével is rendelkezett. A gyár dolgozói több újítást is bevezettek, például a cserépvágó-automatát. A folyamatos fejlesztések eredményeként a Bohn és Suk–Wagner gyár 1967-ben 73 millió égetett téglát és 67 millió égetett cserepet gyártott.

A gyártástechnológia fejlődése, valamint a vevői igények változása miatt ekkoriban vált el egymástól a cserép- és a téglagyártás. Eddig ugyanis a cserép égetéséhez téglára is szükség volt, vagyis egyetlen cserépgyártó sem létezhetett téglagyártás nélkül. Az alagútkemencék megjelenésével viszont a gyártósorok alkalmasak voltak a termékek önálló gyártására is. Ennek is köszönhetően 1973-ban a Such telephelyén új gyár épült, ami már kizárólag cserepet készített. Kapacitása elérte az évi 50 millió darabot. Majd ezt követően 1979-ben egy ugyancsak 50 milliós – nútféderes – kapacitású téglagyárat is felhúztak. A gyárépítés ebben az időszakban érezhetően lendületet kapott az élénk kereslet miatt, így 1981-ben, majd nem sokkal a rendszerváltás előtt, 1986-ban, szintén felépült egy új üzem. Előbbi egy évi 80 millió darabos éves kapacitású téglagyár volt, míg utóbbi évi 16 millió cserepet volt képes a piacra szállítani. Ekkor már jó ideje Dél-Alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat név alatt futott a társaság, amely a beruházásoknak köszönhetően igen modern termelő kapacitással rendelkezett. Az új gyáregységek mellett, a Bohn-gyár elöregedett technológiáját már nem korszerűsítették, így 1986-ban, közel nyolc évtizedes működés után a teljes üzem leállt. Az I-es számú téglagyár lebontott épületei helyén új utcákat és lakótelepet alakítottak ki. Az egykori Bohn téglagyár telephelyére művelődési ház, szakiskola és többféle üzlet került.

A rendszerváltás utáni privatizáció ismét egy új fejezetet nyitott a békéscsabai gyárak történetében. 1992. február 29-én a Jamina Részvénytársaság 100 %-os DTCSV (Dél-Alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat) tulajdonnal jött létre, majd áprilisban a céget sikeresen privatizálták, a részvények 85 %-át a Tondach Gleinstätten International nevű osztrák cég vette meg. A jelenlegi Kétegyházi úti Csabai gyáregység területén lévő (Bohn-féle) téglagyárat a Tondach Gleinstätten AG-tól 1994-95-ben megvásárolta a Wienerberger Téglaipari Zrt. A téglagyártási folyamat néhány év alatt végképp különvált a cserépgyártástól. Külön bányákból került be az agyag a termelésbe és az előkészítő, termelési folyamat, energiaellátás is teljesen elkülönült a cserépgyártól. A dolgozók továbbra is egy ugyanazon portán juthattak be a gyárba, de mindenki ment a saját munkaterületére, ahol a cserépgyártó nem találkozott a téglagyártó munkatárssal.
2002-ben bővítésre került a téglagyár, amelynek révén kapacitása 90 millióról évi 130 millió téglaegységre nőtt. A beruházás során megvalósították a szárító és a kemence teljes légtechnikai átépítését, és megújították a folyamatvezérlő rendszert. Az átalakítás egyik fontos lépcsője volt, hogy Békéscsabán bevezették a földrengésbiztos Porotherm-téglák gyártását is, amely szerkezete révén nagyobb szilárdságot biztosít.

A cserépgyártás üzemei a Tondach-csoporthoz kerültek és az új tulajdonos szívén viselte gyára sorsát, ennek megfelelően a termelésből keletkezett profit tekintélyes részét a helyi fejlesztésekre fordította. A rendszerváltás és az ezredforduló közötti évtizedben csaknem 10 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre. A kereslet további élénkülése, s a gondos tulajdonosi szemlélet vezetett a 2007-es újabb cserépgyár felépítéséhez, amellyel megépült Európa egyik legnagyobb kapacitású cserépgyára.
A 2008-as gazdasági válság sajnos Békéscsabát is elérte. A cserépgyártás ugyan átvészelte a nehéz időszakot, ám a téglagyártást 2009-ben le kellett állítani.

2015. év végén a Wienerberger cég megvásárolta a TONDACH Gleinstätten AG-t és hamarosan elkezdődött a Wienerberger Téglaipari Zrt és a TONDACH Magyarország Zrt fúziója.

A 2018-as év elején elkezdték a téglagyár beruházás-karbantartását. Öt FANUC robotot, valamint a hozzájuk kapcsolódó, SABO által gyártott gépsorokat és berendezéseket építették be. Majd a cserépgyári agyagelőkészítővel való összekötés, finom henger csere, fűrészpor daráló, fóliázó csere következett. A dolgozók elmondása szerint korábbi munkatársaik több mint fele visszatért a céghez, de a minimális termelési és karbantartói létszám eléréséhez öt hónap kellett.

2018. októberében végre megkezdődhetett a nyersgyártás, elindultak a próbagyártások, termékek és berendezések beállítása minden gyártási területen. A termelés teljes felfuttatása három hónapot vett igénybe. Az év végén befejeződött a két nagyvállalat integrációja, így 2019-től a békéscsabai tégla- és a cserépgyár is a Wienerberger Zrt. irányításával működött.

2023-ra azonban jelentősen megváltozott a piaci környezet. A magas infláció és a megemelkedett kamatok miatt visszaesett az új lakásépítések száma, ami az építőanyagok iránti keresletet is kedvezőtlenül érintette. A Wienerberger a megváltozott piaci helyzethez a termelési kapacitások csökkentésével és egyes üzemek átmeneti leállításával alkalmazkodott.

A békéscsabai téglagyárban 2023 áprilisának végén állt le a termelés. A leállás a cserépgyár működését nem érintette, így a dolgozók egy része ott folytathatta munkáját.

A békéscsabai téglagyár leállása nem jelenti azt, hogy végleg bezárt volna. Rövid karbantartási és előkészítési munkák után az üzem ismét elindítható lenne. A szomszédos Ukrajnában zajló háború lezárását követő újjáépítés a gyár számára is új lehetőséget teremthetne. A békéscsabai téglagyár története tehát egyelőre nyitott fejezettel zárul: a kemencék most csendben állnak és bizakodva várják a mielőbbi újraindítást.

Ezúton mondunk külön köszönetet Styop Attilának, a békéscsabai Wienerberger Zrt. karbantartásvezetőjének, Fodor Attila gyárigazgatónak és Salamon Lászlóné Mónika irodavezetőnek, akik értékes segítségükkel hozzájárultak a cikk elkészítéséhez.

Forrás:
Wienerberger zRt.
A békéscsabai Bohn Téglagyár története
Békés megyei és békéscsabai hírek