A CREATON South-East Europe Kft. építészek és tetőfedők számára kiírt pályázatainak eredményei
2016.02.17.
Az építészek számára harmadik alkalommal kiírt „Hozzuk együtt tető alá! – Kerámia tetőcserép az építészetben” című pályázaton Álmosdi Árpád, Csendes Monika és Pölös István házfelújítása nyerte az első díjat. A szolnoki Tabánban található épület hangulatában parasztházat idéz, mégis kortárs épület, fehérre meszelt nyerstéglával, sötétszürke kerámiacseréppel.
A Tetőszépségversenyt, a kerámia cserepekkel dolgozó szakemberek seregszemléjét 2015-ben hatodik alkalommal rendezte meg a CREATON. A beérkezett 79 pályamű közül az első díjat Katona Szabolcs vihette haza egy siófoki családi ház tetőjének elkészítéséért. A 2015. évben beadott tetők között 14 díj talált gazdára, amelyből a zsűri javaslatára 12 tetőfedő munkáját nevezi a CREATON az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatra. További információ a pályázatokról és a nyertesekről ide kattintva érhető el.