Lovagterem a villányi dombok alatt
2019.10.02.
Aki egyszer belép a villányi Jammertal Borbirtok látványpincéjének nagytermébe, soha nem felejti el az eléje táruló látványt. Az egykori pajták, malomépületek öreg tégláiból nagyvonalúan kialakított terek, az ízléses és minőségi enteriőr olyan élménnyel gazdagítják a látogatót, amelyet sehol másutt nem tapasztalhat.
A Jammertal Borbirtoknak vizuális értelemben nem volt előképe, koncepcionálisan viszont a kaliforniai Napa Valley borrégió vezető pincészetei adták a tulajdonosoknak az ötletet. A pince elosztásakor elsősorban a borászati-szakmai szempontokat vették figyelembe, a pincerendszer tagolását a technológiai folyamatok térbeli optimalizálása határozta meg. Az első borászati üzem 2004-ben épült, ezt követte a látogatóközpont két évvel később, majd a második borászati üzem 2011-ben. Valamennyi épületet a pécsi Viczencz Ottó tervezte, a kivitelezést pedig elsősorban szekszárdi vállalkozók végezték, Hajós Péter pécsi műszaki ellenőr felügyeletével. A Jammertal pincészet egykori pajták, öreg malmok bontásából származó téglákból épült, amelyet ilyen épületek bontására szakosodott professzionális cégek szállítottak Villányba.
Az első borászati üzem ezer négyzetméteres érlelőpincéjéhez és a látogatóépület mintegy négyszáz négyzetméteres termeihez nagyjából 900 ezer téglát használtak fel. A fogadóépületbe lépve hatalmas tér fogadja a látogatót, ahol a recepció és egy vinotéka kapott helyet. A hallból egyik irányban letisztult stílusú kávézó-bárt, valamint egy időszakosan nyitva tartó éttermet találunk, a másik szárnyban üvegfallal leválasztott két kisebb termet, amelyet baráti társaságok, üzletemberek bérelhetnek ki. Ugyancsak innen nyílik egy hatalmas szivarszoba, a terem közepén modern kandalló, körülötte óriási piros és fekete süppedős bőrfotelek, ovális üvegasztalokkal.
Az igazi csoda azonban egy szinttel lejjebb található. Aki egyszer belép a borbirtok nagytermébe, soha nem felejti el: a lenyűgöző méreteket látva úgy érzi a szemlélő, mintha időgépbe ülve visszarepült volna a lovagkorba. A fényt kifejezetten ide készült míves kovácsoltvas csillárok biztosítják, a középkori érzést erősítik a boltívek, az azokat tartó oszlopok, amelyeket helyi fényforrásokkal hangsúlyoznak. Két oszlop között bemélyedések sorakoznak, csúcsívben záródva, elrejtve a szellőzőket, illetve a keresztirányú átjárók ajtajait. A terem végében két kisebb és egy nagyobb csúcsos boltív rímel a hosszanti oldalfalak gótikus stílusára. Előtte székek, mintha csak a nobilis-re és rokonságára várakoznának. A látogató behunyja a szemét, és szinte látja is őket, amint kobzosaik játékát hallgatva fogyasztják vacsorájukat.
A pince és a látogatóépület archaizáló, boltozatos része régi, nagy teherbírású téglákból készült, ezeket az épületrészeket Heimann Ferenc, szekszárdi szakember építette. A „lovagteremből” kis folyosón keresztül egy más jellegű vendéglátó térbe sétálhatunk át. Az ugyancsak téglából emelt borozgatóba téglajárdán lépdelhetünk. A folyosóról nyíló szeparékat egy-egy boltozat alól közelíthetjük meg, a helyiség belsejében pedig, mint egy útvesztőben, újabb és újabb terek nyílnak. A kisebb-nagyobb beugrókban két-tízfős asztalokat helyeztek el, a folyosó falán kialakított mélyedésekbe vagy lőrésszerű kis ablakokba ízléses dísztárgyak kerültek. Az egyik beugróban kerekasztal idézi fel a lovagterem miliőjét – akár egy titkos lovagi tanácskozásnak is otthont adhatna a helyiség.
A téglákat jobban megfigyelve számos, a gyártás helyszínére utaló feliratra lehetünk figyelmesek. Bonyhád, Máza, GJ, SS, S – utóbbi betűjelek a készítő nevére utalhatnak. Visszatérünk a folyosóra, amelynek érdekessége, hogy felfelé tekintve megpillanthatjuk az eget, ugyanis a körülbelül tízméteres mélységben található létesítmény födémét az építész áttörte, a felszínen ablakokat nyitott, hogy természetes fény érje a folyosót.
A bor tárolására épített járatok téglafalán már megtelepedett a nemes penész, ami különleges patinát kölcsönöz az óriási teremnek. A pincébe lépve egy kettős boltozat alá érkezünk, innen nyílik két ág, ahol a hordók sorakoznak. Érdekes kontrasztot nyújtanak az egymással szemben álló hatalmas fémtartályok és az egymásra halmozott hordók.
A bortrezor a létesítmény legcsöndesebb része, e helyiség sárgás színű téglából épült, kétszer öt ágra tagolva, ahol bárki bérelhet trezort, hogy a pincészetbentárolja nedűit.
Velkei Tamás
