Őrség – tégla – építészet

Téglaházak Magazin

2017.12.11.

Az Őrségben, ha az idő és az egymásra rakódott talaj-rétegek mélyére ásunk, azt találjuk, hogy az ó-idei alaphegységen a földtörténeti középidőben keletkezett tengerek – utoljára a Pannon-tenger – üledékei fekszenek, majd az Alpokból érkezett folyóvízi hordalék kavicstakarója következik. E kavicsréteget a pleisztocén eljegesedések közötti szakaszokban agyag borította be. Ma ez adja a vidék jellegzetes talajfelszínét. Ebből a tájból, az itt talált anyagokból formálódott az a kultúra, ami ide vonzott, s huszonöt éve itt tart.

orseg-ung-1

kép 1 / 7

Őriszentpéteren áll Szent Péter apostolnak, a falu védőszentjének szentelt, 13. sz.-i, feltehetően 1230 körül épült, majd késő gótikus szentéllyel bővített, téglából emelt plébániatemplom. Egyhajós, nyugati tornyos, köríves záródású szentéllyel, falain kívül-belül freskótöredékekkel. Különösen értékes a déli homlokzat bélletes kapuja, az ívsoros farkasfogas párkányok, a falakat tagoló lizénák, belül a késő gótikus szentségtartó. A templom közelében kerültek elő a középkori téglaégető kemence maradványai.

orseg-ung-2

kép 1 / 7

Mária Terézia erdőrendtartást szabályozó, 1769. évi „faizási” törvénye előírta a fával való szigorú takarékosságot, s ennek nyomán a faépítkezés a Dunántúlon is háttérbe szorult. Bár az őrségi falvakban még később is épültek fából lakóházak, gazdasági épületek – a 19. század második felére kibontakozó polgárosodás, a kulturális és gazdasági hatások, az építőanyag és építőtechnika változása átalakította a vidék építészeti arcát. Az 1870-es években, az Őrség falvaiban olasz téglaégető vendégmunkások jelentek meg, az első téglaházakat pedig stájer kőművesek emelték. A vándorkőművesek és néhány idetelepült mester keze nyomán épültek a hajdani zsúptetős boronaházak helyére „sindő”-tetős (cseréptetős) téglaházak, bejáratuk előtt oszlopokon nyugvó kiugró tornáccal, az ún. „kódisállás”-sal. Megújultak a gazdasági épületek is, az istállók boltozott mennyezetet, bejáratuk elé pedig tégla lábakra boltozott tornácot kaptak.

Az őrségi falvak építészetében a téglahasználattal, a kívülről jött minták elterjedésével új korszak kezdődött. A homlokzatokon párkányok, tagozatok, a sarkoknál kváderezés, az ablakok körül vakolt díszek is megjelentek. A lábas pajták, az istállók viszont többnyire vakolatlanok maradtak, díszüket a falazott szellőzők és a vidék középkori templomairól lemásolt párkányok, farkasfogsorok adják. Ezek őrizték legtovább a korábbi korok építészetének egyszerűségét, tiszta szellemiségét.

A díszítés mindig fontos „eseményekhez” kötődik egy házon – legyen az szerkezethez tartozó, mint egy oromfal lezárása vagy praktikus, mint a falazott szellőzők. A legtalányosabb mégis a művészi felépítésű, ún. architektonikus díszek – párkányok, lizénák, nyíláskeretek – melyek ha elveszítik arányosságukat, vagy túljátsszák szerepüket – groteszké, komikussá válnak. A szerepét vesztett dísz csak puszta cifraság.

 

U. Nagy Gábor
Ybl-díjas, Kós Károly-díjas, Príma-díjas építész